The life good ~.~ A slice from my world

Jó

Csak egy lövés, és minden megoldódik. A stukker a kezembe. Egy rossz mozdulat és jobb kedvem lesz. Az emberek körülöttem futva menekülnek közbe, azt kiabálják „Örült!” „Öngyilkos!” Mit törődök én ilyenekkel. Csak egy húzás és minden problémám megoldódik. Mennyi hülye. Azt hiszik, ha üvöltőznek jobb lesz. Pedig tévednek. Most, hogy belegondolok, választhattam volna könnyebb megoldást. Leugrani egy ház tetejéről. Tényleg az már egyszer próbáltam. Csak valaki elkezdte énekelni h „Don’t Jump”. Miért hallgattam rá? Miért hagytam magamat tovább szenvedni, hagyni? Na mind1. Oh egy könnycsepp. Még több. Rám néznek. Mit hisznek. Azt hogy meggondoltam magam? Tévednek. Ennyi hülye egy helyen? Miért ver engem a sors ennyi kegyetlen emberrel? Gondolkodhatnék, de nincs értelme. Fejemhez emeltem a stukkert. Meghúztam a ravaszt… és… és… ……………………………………………………………… upsz kifogyót a töltény



Rossz

Csak egy lövés, és minden megoldódik. A stukker a kezembe. Egy rossz mozdulat és jobb kedvem lesz. Az emberek körülöttem futva menekülnek közbe, azt kiabálják „Örült!” „Öngyilkos!” Mit törődök én ilyenekkel. Csak egy húzás és minden problémám megoldódik. Mennyi hülye. Azt hiszik, ha üvöltőznek jobb lesz. Pedig tévednek. Most, hogy belegondolok, választhattam volna könnyebb megoldást. Leugrani egy ház tetejéről. Tényleg azt már egyszer próbáltam. Csak valaki elkezdte énekelni h „Don’t Jump”. Miért hallgattam rá? Miért hagytam magamat tovább szenvedni, hagyni? Na mind1. Oh egy könnycsepp. Még több. Rám néznek. Mit hisznek. Azt hogy meggondoltam magam? Tévednek. Ennyi hülye egy helyen? Miért ver engem a sors ennyi kegyetlen emberrel? Gondolkodhatnék, de nincs értelme. Fejemhez emeltem a stukkert. Meghúztam a ravaszt… sötétség. Örök sötétség. Bárcsak ne tettem volna meg. Bár….

Íródót: […különös fény a szememben…ugye jól áll a stukker a kezemben?...] miért ver engem így a sors… ennyi hülyével…

Az eső halkan kopogott a tetőn. Egy fiú kifelé nézegetet az utcára, nézte, amint az emberek menekülnek befele a házukba, ahogy rá szólnak gyermekeikre, hogy menjenek be, nehogy megfázzanak. Megpillantott, egy lányt a zuhogó esőbbe. Egy futó pillanatban, rá látott az arcára. Felismerte. Elhajolt az ablaktól. Gyomra görcsbe rándult. Ijedten nézet az egyik képre a falán. Ő és a lány volt rajta, mikor örömtől teli arccal és szerelmes szível, ölelik egymást. De ez már múló emlék. A lány 5 hónapja elhagyta, elköltözött egy jobb világba. És mind ez az Ő oka. Ha csak egy picit figyelt volna rá. Ha nem megint magával törődött volna.. Akkor minden másképp történt, volna. Bár az elején mikor megismerkedtek, nagyon örült. Örült, hogy megtalálta azt a lányt, kit mindig is kereset. Felállt az ágyról. Oda sétált a képhez. Gyengéden, végig húzta hosszú ujjait a lány képén. Gyönyörű volt. Hosszú göndör barna haja, mint vízesés úgy hullott a vállára. Óceán kék szeme mindenkit elvarázsolt. Az ajkai mindig mosolyra volt húzódva. Még utolsó perceiben is mosolygott. Szeretett élni… De még is két legfontosabb „dolgát” elvették tőle. Az életét, és a szerelmét. Fekete hajú fiú arcán, egy kövér könnycsepp jelent meg. Leverte a képet. Az üveg keret összetört. Pont a felénél. A srác zokogva esett a földre… Halk ajtónyikorgás. Suhogó léptek. Egy hideg kezet érzet vállán. Felemelte fejét. Meg ijedt. Ott volt a lány. De nem, mint egy élő ember. Nem ez csak egy látomás volt. Csak a fiú képzelete játszott vele. Ezt gondolta. De tévedet. Visszajött. A szelem ajkai egyre jobban közeledet az ő ajkaihoz. Összeért a szájuk. Egy csókban forrtak össze. Amikor a fekete hajú fiú kinyitotta a szemét, nem látott senkit a szobába. Lehajolt az egyik üvegszilánkért, késztetést érzet. Újra látni akarta szerelmét. Csuklójához emelte. Gyengéden végig húzta azon. A vöröses folyadék szabadjára tört. Először csak pár csepp, aztán már rendesen elkezdet vérezni bal csuklója. Kábult állapotban ült a fal mellett. Vérvesztés miatt, megint képzelődni kezdet. Egy hosszú sötét alagútban volt. A végén erős fény világított, ott volt a lány. Aki sírva hívogatta… Megindult. Már majdnem megfogta a lány kezét. De felébredt. Újra a valóság, szenvedés, fájdalmak világába csöppent. Nagy nehezen felkelt. Bekötötte sérülését. Kiment az utcára. Leült az udvaron lévő nagy tölgyfa alá. Onnan nézte a vihart. Fejét neki hajtotta az öreg törzsnek. Felnézet az égre. A vízcseppek mind egy gyors folyó úgy potyogtak. Elkezdet halkan beszélni. Az eső csendesedet. Mikor az utolsó vízcsepp is rá eset a vizes hajára, s ki sütött a nap. Egy fiú lelke már sokkal jobb helyen volt. Azzal, akit szeretett…

A nap játékos fénye bevilágított a házak ablakán. A madarak csicseregtek. A virágok nyílni kezdtek. A kis cicák kergetőztek. A kutyák a saját farkukat kergették. Az öreg fák levelei közt próbált beszűrődni a nap fénye. A kisgyerekek fogócskáztak, vagy a játszótéren játszottak. Volt egy hely, ami azonban, nem volt ilyen boldog. Ez a hely egy fiatal lány szíve volt. Ott koromsötétség van. Senki se mer oda elmenni. Félnek, hát, ha rájuk is hat a sötétség. Ez a lány, mint minden nap, a titkos helyén van. Itt senki se zavarja. Amerre csak a szem ellát ott mindenütt öreg korhadó, de gyönyörű fák vannak. Szeretett itt lenni. Távol a családjától, a várostól. Távol mindentől, ami szenvedést okozott valaha neki. Egy alacsony fa erős ágán üldögélt, s énekelt:
"A Beautiful Lie"Lie awake in bed at nightAnd think about your lifeDo you want to be different?Try to let go of the truthThe battles of your youth'Cause this is just a gameIt's a beautiful lieIt's the perfect denialSuch a beautiful lie to believe inSo beautiful, beautiful it makes meIt's time to forget about the pastTo wash away what happened lastHide behind an empty faceDon't ask too much, just say'Cause this is just a gameEveryone's looking at meI'm running around in circles, babyA quiet desperation's building higherI've got to remember this is just a gameSo beautiful, beautiful...

Énekelt, amilyen hangosan csak tudott. Hirtelen elcsendesedet. Zajokat hallott az egyik bokor mögül. Egy fiú volt. Olyan, mint a lány. Sértett. Kitaszított. Nem figyelte tovább a titokzatos szépséget. Elő bújt rejtek helyéről. A lány érdeklődve figyelte az idegen fiút. A fiú közeledet a fához, amin a kis fekete szépség tanyázott. Felnézet rá. Pont a szemébe. Gyönyörű szemei voltak. Akárcsak a fiúnak. Felemelte kezét. A lány, leugrott. Leporolta a ruháját. Felegyenesedet. Kérdően nézet a fiúra. Ki lehet ő, mit akar? Tette fel magában a kérdéseket. Próbálta megszólítani, de sehogy se sikerült. A fiú is látta rajta, valamit nagyon akar tőle kérdezni. Köszöntött neki. De a fiúnak még mindig lehajtva volt a feje. A lány is visszaköszöntött egy „szia” félét. Gyengéden, felemelte a fiú fejét. Megismerte. Azt hitte, már elmenekült előle, de tévedet. Ő volt az. Minden baj okozója. Egy fiú, aki kedves, helyes, és szeretett képes volt. Mindenki szerette. És csodálták a kitartását. Ezt mind mégis a lány tudta megbecsülni legjobban. Mind ez csak egy hazugság volt. Egy szép hazugság. „A Beautiful Lie”… Ám egy reggelen minden megváltozott, olyan volt, mint a mai… Bekövetkezett a lány ideje. Ideje visszaadni a fiúnak a tartozást. Ideje megtapasztalnia milyen is, ha valaki „meghal”. Gyönge testével, neki lökte a fának. Nem akarta. De pont egy kiálló ágnak lökte. Ami megsebesítette a hátát. És örök nyugalomba szenderült. Nem akarta… Ő csak meg akarta mutatni neki, hogy ő min ment keresztül… de nem így… Elveszetnek, érezte magát. Kimerült. Lefeküdt az „alvó” fiú mellé. Átölelte. Így hajtotta szemeit álomra… Örök álomra. Mind ezt egy szép hazugság miatt…

2008. 01. 22. egy nagyon hideg nap volt a mai. Iskolába se kellett meni a közelgő vihar miatt. A televízióba, a rádióba, mindenhol azt mondták senki, se mozduljon ki a vihar idején. Ez így is volt. Mindenki a meleg lakásban várta a vihar múlását. Kivéve, mint mindig egy fiatal lány. Sötét ruhákban járt, szemébe fésült haja, sminkelt szeme azt ruházta róla, hogy zárkózót típus. Ez így is volt. Az iskolájában, senki se fogadta el. Régen mindig mosolygott. De mostanában az is csoda, ha egy halvány mosolyt megereszt. Szóval a fiatal lány, kiment az udvarukra. Egyedül volt otthon. Szülei a munkahelyükön dolgoztak. Kisétált a kis hintájához. Elkezdte lökni magát. A szél belekapott hajába. Közeledet feléje egy fekete lány. Fekete haj. Fekete ruhák. Beült melléje a szabad hintába. A fák hajladoztak. Az eső elkezdet esni. A lányok amennyire tudtak olyan magasra, lökték magukat a kicsiknek való szabadtéri játékba. A vaslábak, már ingadoztak a szélvihartól, meg ahogy a 2 sötét lány lökték magukat. Az eső csak eset, és eset… a szél a gyenge törzsű fákat, már a földig hajtotta. A hinta meg csak ment, és ment… egyszer csak a sötét barna hajú lány megállította a hintát. Így tett a fekete hajú is. Kiszálltak. Lehajtott fejjel egymás felé fordultak. A barna hajú, felhajtotta a fejét. Halk szavakkal köszöntötte az előtte álló ismeretlen lányt. Fekete hajú is felnézet. Egymás szemébe néztek. Egy szikra villant meg a szemükbe. Nem tudni, hogy a villám miatt, ami akkor világította be az eget. Vagy azért, mert megismerték egymást. Mind egy is. Már sose derül ki. Mert ami akkor történt azt még most is emlegetik. Pedig már 2017-et írunk… Elmosolyodtak. Fekete hajú és a barna hajú is hátrált. Egyszerre indultak meg. Megölelték egymást. Ám ekkor bekövetkezett a tragédia. A vihar egyre erősebb lett. Már egy tornádóra is hasonlított, annyira fújt a szél.. Mind ketten imádták a vihart. Behúzódtak egy száraz helyre, ahol jól kémlelték az ég titkos játékát. Szavak nélkül ülték végig a háborgó eget. Akárcsak egy óceán mikor vihar tör ki rajta. Elszenderültek. Fekete hajú előbb felébredt. Felnézet az égre. Sötét volt. De a telihold fénye minden bevilágított. Gyengéden felrázta a mellette lévő lányt. Az csodálkozva ránézet. Ő csak az ég felé pillantott. Felálltak. Leporolták, gatyájukat. Ki léptek a tető alól. De ekkor egy szélvihar közeledet… Mikor vége lett az újabb viharnak. Minden kopár maradt. Akik a házakból figyelték a vihart. Előre tudták, aki most kin maradt az nem éli túl. De tévedtek. Két lány. Akik élték a maguk világát. S nem érdekelte őket semmi és senki, csak azok, akiket közel engedtek magukhoz… Csak ők élték túl a vihart. Ja, és a hintájuk. A vihar után, újra elfoglalták a saját hintájukat. És csak lökték, és csak lökték, és csak lökték magukat. De most már önfeledten nevetve. Ez volt két bátor lány története. Amire még a mai napig is emlékeznek!

2008.10.27Még mindig semmi sem történt. Pedig azt gondolná az ember, hogy ha valakivel már ilyen hosszú ideje együtt van, akkor már jó párszor szeretkeztek. Most nem azt mondom, hogy még szűz vagyok. Mert persze voltam már pasival együtt. De az is csak kíváncsiságból történt meg és mindössze tizenöt lehettem. Nem csinálhatok úgy, mintha nem történt volna meg. Érzelem nélküli volt a szex és megbántam vagy százszor, de még is inkább így veszítsem el az ártatlanságomat, mint sem arra várva, hogy a pasim vegye el. Fura még nekem is, hogy nem akar lefeküdni velem. Ne higgyétek el, hogy szex éhes nőszemély vagyok… de szerintem ti is furcsállnátok, ha három év alatt nem történt volna semmi.Nem is ragozom tovább! Holnaptól szünet. Megyek apámhoz Portland külvárosába, Erik is a szüleihez látogatóba aztán a szünet utolsó két napját együtt töltjük.- Kicsim mindent összepakoltál? - kérdezte Erik miközben mögém sétált és átölelve a derekamat belecsókolt a nyakamba.- Igen… - hátra hajtottam a fejemet és megcsókoltam. – Remélem, nem hagyok itthon semmit, mint a legutóbb. – Maga felé fordított majd újra kezelésbe vette az ajkaimat. A szeptemberi vizsgák idején, csúnyán megfáztam ezért jobbnak láttuk, ha addig a kis ideig, míg kikúrálom, magamat haza költözök és a csoporttársaim e-mailen keresztül elküldik a tananyagot. Szerencsére csak két hétig betegeskedtem, de ez az idő is örökkévalóságnak tűnt.- Akkor én megyek is – egy utolsó csókot, nyomot a homlokomra majd becsukódott mögötte az ajtó. Csalódottan felsóhajtottam majd visszatértem a pakoláshoz. Miután végeztem megvacsoráztam, aztán fürdeni indultam.Megnyitottam a csapot a zuhanyzóba és hagytam, hogy a hidegvízből gőzölgő, tűzforró átlátszó folyadék csöpögjön a zuhanyrózsából. Felkötöttem a hajamat aztán ráérősen levetkőztem. Beálltam a cseppek alá és nem törődve az égető érzéssel a bőrömön egy kevés tusfürdőt nyomtam a flakonból a kezembe. Miután lemostam magamról a habot még áztattam magam.Eltoltam a párás ajtót és kiléptem a zuhanyfülkéből. Hideg szinte már fagyos levegő csapódott az arcomba a megnyugtató meleg után. Magam köré csavartam egy piros törölközőt és beleléptem a papucsomba. Átfutottam a hálószobámba, és előkotortam a pizsamaként szolgáló rövidnadrágot és trikót. Konyha felé haladva a törölközőt bedobtam a fürdőbe aztán ismét az úti célomhoz tartottam. A szekrényből kivettem egy bögrét és leraktam a már kint lévő tej mellé.Szerencsére a tej meghozta a szokásos mellékhatását és negyed óra múlva már nyakig betakarózva szuszogtam.~*~2008.10.28Már itt vagyok apámnál és nem tudom mit vártam, de nagyot csalódtam mikor leparkolva az utca szélén megláttam a fehér már szürke színű omladozó házat. Walter a hintaágyon ült mellette kitámasztva a mankói társaságába és a reggeli friss újságot olvasta. Úgy látszik pont a bűnügyi eseteknél tarthatott, mert mikor kiszálltam a fekete Volvómból és a kocsiajtó hangos csattanására összerezzent és félhangosan káromkodott.- Szia, apa! – kiabáltam neki közbe a csomagtartóhoz sétáltam és kiszedtem a bőröndömet.- Szervusz, kislányom – összehajtotta az újságot és lerakva maga mellé a mankójáért nyúlt majd hóna alá helyezve őket elém sántikált, hogy segíteni tudjon.Walter régen a rendőrségen dolgozott, de egy üldözés közbe a tolvaj eltalálta apám ballábát és a combjába két lövést a térdébe pedig egy lövést adott le. Azóta műlábai vannak, mert nem tudták megmenteni az eredetieket. Ez lassan két éve történt az érettségim után. Nem akartam egyedül hagyni ezért nem mentem egyből egyetemre, hanem inkább itthon maradtam és két állás mellett apámat ápoltam. Ha mondhatom azt, akkor az volt életem eddigi legrosszabb időszaka. De elég is az emlékekből.- Apa hagyjad, nem kell segítened – mondtam neki, de amilyen akaratos volt megfogta a másik táskámat, amibe a könyveimet raktam és a vállára rakta a pántját. Csak morgott valamit az orra alatt és elindult a bejárati ajtó felé. Hangosan kifújtam a tüdőmben lévő levegőt, megvontam a vállamat majd miután bezártam az autócsodámat követtem sántikáló apámat.Ahogy kívül úgy belül sem változott semmit ház. Minden szürke, és egyhangú volt. Hátra mentem a folyóson a szobám felé. Kitárva az ajtót elfogott az a jó érzés, hogy itthon vagyok. Leraktam az ágyam mellé a bőröndjeimet majd a többi táskámat is becipeltem, hogy aztán ebédet tudjak készíteni magunknak.Ebéd után egy órát beszélgettünk majd fáradságra hivatkozva bevonultam a birodalmamba és kulcsra zártam a kapuját. Ha egy idegen betévedne, ide azt mondaná, hogy a lakója egy szomorú magányban szenvedő lány, aki bezárkózott a saját világába. Pedig ez nem igaz!A falak halványpiros színűek a narancs és a rózsaszín keveréke, de még is jól látszik, hogy a festők a vad vörös színt világosították ki, barátságosabbá téve a helyiséget. Egy fehérszínű szekrény és hozzátartozó komód pihent az udvarra néző ablak mellett. Az ablakok kijáratként is szolgáltak, mert a nyáron kilehetett tárni őket így nem kellett a hátsó kijáraton kijutnom a levegőre. Az ágy a szekrény és félig a szobaajtóra nézett. Egyik oldalán egy ismét fehér éjjeliszekrény a másikon meg egy íróasztal laptoppal, amely a falból kijövő vezetékhez volt kapcsolva. És még egyéb szoba kiegészítők voltak elhelyezve itt-ott. Leültem a puha alvóhelyemre és hátra dőlve gondolkozni kezdtem. Apán, Eriken… és úgy mindenen, ami eddig történt velem. Míg el nem nyomott az álom.Arra ébredtem fel, hogy éget ételszag készül betörni a friss illatú birodalmamba. Ásítás közbe kinyújtottam az elgémberedett tagjaimat majd kimentem a nappaliba, hogy onnan megcsodáljam apám főztjét.- Megint a palacsintával próbálkoztál? – kérdeztem nevetve miközben jókat derültem a bénázásán.Hát nem hiába a palacsinta nem azok közé az ételek közé tartozott, amiket Walter meg tudott csinálni. Megsajnálva félre lökdöstem az útból és kidobva a kukába az éget tészta maradványokat neki láttam a sütésnek. Csináltam mind kettőnknek annyit, hogy akár még másnap ebédkor is azt esszük. Vacsora után megbeszéltük, hogy holnap elmegyek körülnézni a környéken, míg jó apám vizsgálatra, megy a kórházba. Lefürödtem majd a jó éjt puszi után – amitől apum nem tud elszokni, de nem is bánom –, aludni indultam.