The life good ~.~ A slice from my world

Ez egy kis novella féleség... Angyal írta meg ennek az eredeti változatát és az sokkal jobb.. Csak az olvassa el akit nem ért mostanába érzelmi kihatás!!! De amúgy meg jó szorakozást!!!:D Kritikát kérek!



Fájdalom és önmarcangolás. Egy lány megkövülve ül a fürdőkádba. A ruhái már eláztak és a víz tűzvörös árnyalatot vett fel a vérétől. Gyászol. Ki fontos volt számára már nem jön vissza többé. Sötétség borítja a lelkét és már nem létezik. Nem tud gondolkodni és csak újra és újra az utolsó beszélgetésük pereg le a szeme előtt. Nincs többé és Ő is elment. A szemei kipattannak és kimászva a vértől színezett vízből. A folyóson az anyját hívja.
- Anya! Itthon vagytok már?
De válasz nem érkezik. Lenéz a padlóra, amin vércsík jelzi az útját. Beront a szobájába. Mintha egy hurrikán söpört volna át rajta. Mindenhol szilánkok és darabjaira szakadt képek. Leül az ágyára és felemelve az egyiket emlékek söpörnek végig benne. Egy fiú és egy lány nevetve ölelik egymást és úgy néznek a fényképezőgépbe.

Egy és fél héttel korábban…

Zoe izgatottan ül a nappaliba szerelmére várva. Bármelyik percben megjöhet. Mikor utoljára beszéltek a fiú azt mondta neki, hogy valami fontos dologról van szó. A lány megörült, mert eszébe jutott az ötlet, hogy lehet, megkéri a kezét. De ekkor még nem tudta, hogy erről szó sincs. Csengettek. Felugrott és egyből az ajtó elé sietett. Kitárta és Adam nyakába ugrott. A fiú halkan felnevetett majd eltolva magától a lányt megfogta a kezét és behúzta a házba.
- Zoe mi előtt belekezdenék tudnod kell, hogy fontos vagy számomra és nagyon szeretlek… - a lány már sejtette mi fog történi. A fiú szakítani fog. És sejtése be igazolódott.
- De nem lehetünk együtt. Szakítok! – Zoe lerogyott a kannapéra és csak maga elé meredt. Nem sírt, nem kiabált csak csendben megszólalt anélkül, hogy felnézet volna az előtte álló fiú szemeibe.
- Menj el! – Nem bírta tovább. A hangja elcsuklott és a könnyei utat törtek maguknak. A fiú magyarázkodni akart, de a lány csak ugyan azt kántálta.

Miután Adam elment Zoe bezárkózott a szobájába és még anyja kérlelésére se jött elő. Nem értett semmit, de azt tudta vissza kell kapnia a fiút. Telefonjáért nyúlt és tárcsázott. Felvették és mielőtt a vonal túlsó felén bármit mondani tudott volna Adam, a lány máris belekezdett a magyarázkodásába. A fiú szólni akart, de ekkor egy kamion belecsapódott a kocsijába és még utolsó erejével halkan belesuttogott a telefonba:
- Szeretlek… - a vonal megszakadt.

Lent telefoncsörgés hallatszott majd valaki felvette. Zoe kilépet a szobájából, s mint egy élő halott úgy ment le a lépcsőn. Anyja keservesen zokogott apja karjai közt.
- Zoe… Adam balesetet szenvedett. Nem tudták megmenteni. – A lány ismét felfutott a lépcsőn és bezárkózott a szobájába. Saját magát hibáztatta, amiért ez történt. Nem evett, alig ivott. Azt is, csak azért mert anyja kényszerítette rá.

Egy és fél héttel később… a temetés reggele

Mindenki a temetésre készülődik. Neki is arra kéne, de ő csak felhúzott térdekkel ül a szobája egyik sarkában, mint minden nap. Szemei pirosak a sírástól. Arca beesett és már csupán csak árnyéka régi önmagának. Feltápászkodott és rombolni kezdett. Végig sétált az üvegszilánkokon, amik meztelen talpába belemélyedtek, elért a tükréhez. Az még érintetlenül állt a szekrénye mellett. Fájdalmat már nem érzet csak elviselhetetlen kínt. Kezeit felemelte és mind két tenyerét erősen rányomta az üvegdarabra. Az erőfeszítés miatt megadta magát és több helyen elvágva a lány tenyerét tört el. Egy-két darab a földre potyogott. Megfogva egy nagyobbat már sebzett tenyere közé szorította és a fürdőbe sétált. Megeresztette a vizet a kádba és beleült ruhástól. Mind két csuklóját átvágta és alábukott a vízbe. Szemei előtt csak Adam lebegett, hogy most már együtt lehetnek öröké.